A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

Harsányi Lajos: Keresztút

                  I.

Pilátus halálra ítéli Jézust

 

Nem állt mellette egyetlen tanítvány.

Pilátus tétován emelte karját:

"Vigyétek hát, ha vérei akarják!"

És felrivallt a csőcselék, a hitvány.

 

Üvöltözött, mint széteresztett csorda.

A főpap kedve száz arannyal ért föl.

Pilátus mosta rút kezét a vértől.

A tálból tiszta víz csorrant a porba.

 

Pogány bíró ítélt kegyetlen aggyal

Olyant, mi több, mint égben minden angyal

S kinek szemébe nézni senki sem mer.

 

Az ész megáll, mint megtorpant planéta.

Hitetleneknek mindig szörnyű példa:

Istent ítélt halálra földi ember.

 

                   II.

Jézus vállára veszi a keresztet

 

Istent ítélt halálra földi ember.

Vállára vette rettentő keresztjét.

A vasszeget sietve megkeresték,

Mert holnap már a Húsvét tülke zeng fel.

 

A múlt ködében Ádám fája rémlett,

A jó s gonosz tudás sötét gyümölcse

S hogy bosszúját az ős Gonosz kitöltse,

Ádámba lopta Éván át a mérget.

 

Ó,szörnyű méreg! Nincsen arra orvos!

Itt más Fa kell, mely új gyümölcsöt hordoz,

A Sátán addig senkit nem ereszt el.

 

A könnyes ég búsult bukott fiáért.

Megmenteni nehéz útjára rátért:

Elindult Jézus a nehéz kereszttel.

 

                  III.

Jézus először esik el a kereszt alatt

 

Elindult Jézus a nehéz kereszttel.

Az égben angyalok zokogtak érte.

A súly alatt megroppant gyönge térde.

Egy bősz poroszló szíjostort emelt fel.

 

A Nílusnál a pálmák szélbe zúgnak.

A fáraók gúlái gőgben állnak.

Fügét mutatnak életnek, halálnak,

Nem hajtja térdét fáraó az Úrnak.

 

És Egyiptomban bárányt öltek akkor.

Futott a néppel Mózes virradatkor,

Futott lobogva, gyógyuló sebekkel.

 

A régi bárány terhét válla hordta

S hogy gyors iramban űzte őt a horda,

A súly alatt erőtlenül esett el.

 

                 IV.

Jézus találkozik anyjával

 

A súly alatt erőtlenül esett el.

Mozgott a föld alatta, mint a hullám.

Ahogy hiéna-szem cikáz a hullán,

Úgy állt a főpap, villogó szemekkel.

 

Ó, szív, titokzatos, törékeny urna!

Eltörsz-e most, hogy balzsamod ömöljön?

És fölsegíted, ki elzuhant a földön?

Vagy tán körötted jégabroncs az urna?

 

Testvér, barát, vagy asszony szíve tör meg?

S ha tán az ajkuk kis sírásra görbed,

Tengernyi kínt ki oszt meg veled, ember?

 

Feküdt az Úr a vérvirágos földön

S ím látta, hogy egy drága Csillag följön:

Meglátta anyját: Kínja mint a tenger.

 

                     V.

Cirénei Simon segíti vinni a keresztet

 

Meglátta anyját.Kínja mint a tenger.

Madáranya sikolt, hogyan segítsen.

Ha nem segít se ember már, se Isten.

Anyához nyúlni tán az Ördög sem mer.

 

De minden asszony karja: gyenge repkény

Tetőt emelni oszlopos erő kell.

Cirénei Simont űzik erővel.

Hogy könnyítsen az Úr nehéz keresztjén.

 

Ó, irgalom! A sírhalom is könnyebb,

Ha bánatos szem hullajt rája könnyet,

A síron enyhe balzsamillat száll át.

 

Enyhíteni a rémes terhen:pásztor

Ki csak benéz a város-szélre párszor,

Cirénei Simon nyújtotta vállát.

 

                  VI.

Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

 

Cirénei Simon nyújtotta vállát.

Szemét lesütve vitte a keresztet.

A főpap ámult, nagy szemet meresztett.

Dühöngve rágta rút véres szakállát.

 

Egy jámbor nő szívét a kín gyötörte.

Libben kezében hófehér lenkendő.

(Könnyét felinni éppen elegendő)

És Jézus véres arcát megtörölte.

 

Ó, drága nő, szent irgalom csodája!

Csillagjait az ég feléd dobálja,

Szent lángolásod nem fulladt kudarcba.

 

Világhírű festmények elfakulnak,

De megmarad keresztje Jézus Úrnak

És Veronika kendőjén az arca.

 

                 VII.

Jézus másodszor esik el a kereszt alatt

 

És Veronika kendőjén az arca.

De kendő, könnny csak légbe omló pára

A vére gyöngye ömlött homlokára,

Az összefont tövis csontig kimarta.

 

Már újra ingott, mint oszlop, ha döntik.

Mert űzte, verte szüntelen a korbács

És hirtelen felrémlett benn a kondás,

Ki visszatért és meghajolt a földig.

 

A tékozló fiú nem ment el kétszer.

Nyakában atyja lánca volt az ékszer,

S fehérre enyhült egykor lázas arca.

 

Makacs fiú miatt, ki újra lázad

És többször elhagy jó szülői házat,

Másodszor verte földre szörnyű harca.

 

                   VIII.

Jézus szól a jeruzsálemi asszonyokhoz

 

Másodszor verte földre szörnyű harca.

De felfigyelt, mert asszonyok tolongtak,

Mint csillagok a lázban égő holdat

Körülvették s elébe hulltak, arcra.

 

Ajkán a szó most: bánatos madárdal.

"Ó,sírjatok miattatok, ne értem!

Ha én, a zöld ág, ilyen sorsot értem,

Mi lesz majd véletek,a száraz ággal?

 

Az asszonyoknak omló könnye dermedt.

Eszükbe tűnt a férj, a lány, a gyermek,

Kiben tűrték az ős kígyó varázsát.

 

Lábát sebezték vérpiros göröngyök,

Igéit szórta mégis, mint a gyöngyöt,

Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

 

                    IX.

Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

 

Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

De ment tovább, a hegy közelben volt már,

Mint mágnes húzta őt a véres oltár,

Ahol kertesztje lábát földbe ásták.

 

Tehette volna, hogy a vég küszöbén

Megbánja, mit a boldog évben vállalt,

Nem néz keményen szembe a halállal,

S elszáll előle, mint a lenge tömjén.

 

A gyöngeség a cél előtt megtorpan,

Habozni kezd, elömlik szürke porban

És félúton fakó futóként tör le.

 

Az ő futása nyílként tört az égre

S hogy hősi célját biztosan elérje,

Harmadszor ájult véresen a földre.

 

                  X.

Jézust megfosztják ruháitól

 

Harmadszor ájult véresen a földre.

De felfogták, és már a Hegyre értek,

Elámultak a kéklő messze bércek,

Mikor meglátták vérben, összetörve.

 

Vörös pribék ragadta nyomban vállon,

Szaggatni kezdte köntösét a testén,

Hogy meggyalázva szégyenült elestén

Világ csúfjára meztelenül álljon.

 

(A liliomok nem fonnak, nem szőnek,

Örök csodái tündöklő mezőnek,

A pompa rajtuk: hó, elérhetetlen.)

 

Ó,liliomok, szőjetek ma leplet!

Födjétek el, kit rút parázna lelkek

Ruháitól megfosztottak kegyetlen.

 

                  XI.

Jézust keresztre feszítik

 

Ruháitól megfosztották kegyetlen.

Reá vonták a lángra gyúlt keresztre,

Pribék a baltát, vasszeget kereste,

Az áldozat csak nézte önfeledten.

 

A hóhérmunka gyors ütemben történt.

A nép üvöltött, csattogott a balta.

A főpap izgult, részegen szavalta:

"Siessetek, tisztelni kell a törvényt!"

 

Az Édenkertben dőlt a Sátán fája.

Világ az új Fa új gyümölcsét várta,

Hogy benn az égi Mannát megszerezze.

 

Az új Gyümölcs aranylott, mint alélt hold.

Az Úr az égő napba nézett. Dél volt.

És fölfeszítették a nagy keresztre.

 

                   XII.

Jézus meghal a kereszten

 

És fölfeszítették a nagy keresztre.

A vér ömlött, a mell lihegni kezdett,

Mint cimbalom bomolt az ép idegzet,

Dobját a szív csak fél ütemmel verte.

 

Kövek repültek hozzá: durva szitkok:

"Ha Isten vagy, no, szállj le a keresztről!"

Egy rúd csúcsán epés szivacs meredt föl,

Zajongtak,- ó -nem értették a titkot.

 

Hogy Isten hal meg értük szánalomból

A rémült Sátán mindhiába tombol,

Az ősi zsákmányt elragadja tőle.

 

"Beteljesült!" kiáltott már a napba.

Lelkét a bűnös emberért kiadta,

Meghalt a Fán. A nap felhőbe dőlt le.

 

                  XIII.

Jézust leveszik a keresztről

     és Anyja ölébe teszik

 

Meghalt a Fán.A nap felhőbe dőlt le.

A föld megindult, robbant, mint a bomba.

Villám cikázott. Mintha roppant pompa

Zengése közben ég, föld összedőlne.

 

Futott a nép! Az ostor már felette!

A zsoldosok is földig meghajoltak

Arimathéi József a halottat

Levette s Anyja szűz ölébe tette.

 

Ó tiszta öl,honnét kiszállt a gyermek!

Most holtan újracsak tebenned dermed,

Mert kripta vagy, hol mindig ég a mirha.

 

Pihent az Úr, világított a teste.

Lábujjhegyen közelgett az este.

Könnyét szűz Anyja egy cseppig kisírta.

 

               XIV.

Jézus testét sírba teszik

 

Könnyét szűz Anyja egy cseppig kisírta,

De hátra volt a végső kötelesség,

Hogy Isten Egyszülöttjét végleg eltemessék

Ciprus közé a kőbe vágott sírba.

 

Magdolna kente nárduszos kenettel.

Salome födte tiszta gyolcslepelbe.

Utolsó csókját Anyja rálehelte

S elindultak a néma gyászmenettel.

 

Nem szóltak érces trombiták, se kürtök.

A Hegy didergő holdsugárban fürdött.

Aludni tért az énekes pacsirta.

 

A város lent a csillag jöttét leste.

A csillag jött. Beállt az ünnep este

És eltemették őt a sziklasírba.

 

                  XV.

A költő koszorút tesz Jézus sírjára

  - Finale quasi una fantasia -

 

Istent ítélt halálra földi ember.

Elindult Jézus a nehéz kereszttel.

A súly alatt erőtlenül esett el.

Meglátta Anyját. Kínja mint a tenger.

 

Cirénei Simon nyújtotta vállát.

És Veronika kendőjén az arca.

Másodszor verte földre szörnyű harca.

Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

 

Harmadszor ájult véresen a földre.

Ruháitól megfosztották kegyetlen

És fölfeszíteték a nagy kereszten.

 

Meghalt a Fán.A nap felhőbe dőlt le.

Könnyeit szűz Anyja egy cseppig kisírta.

És eltemették őt a sziklasírba.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 116
Heti: 174
Havi: 4 134
Össz.: 153 594

Látogatottság növelés
Oldal: Harsányi Lajos
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat… - © 2008 - 2017 - nyomaban.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent brigitta imafüzet - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »