A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

E gyötrelmek nélkül is kijárt neki az örök boldogság és dicsőség, mert ő Isten Fia. A szenvedések vállalására egyetlen cél vezette: irántunk megnyilvánuló szeretete. A sok szenvedés és gyötrelem értünk van.

KERESZTÚT

I. AZ ÍTÉLET

Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, s így szólt hozzájuk: „Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek." – De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre. Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint (Lk 23,13-14; 23-25).

***

Uram, szeretném magamat egészen kiszolgáltatni neked, hogy megmeneküljek a megsértett Szeretet ítéletétől.
***

Jézus ítélőszék előtt áll. Vádlói hazugok. Bírája gyenge jellem. Az elbánás, amelyben részesül, minden jog megcsúfolása. Ez az ítélőszék az Urat súlyos vétségben mondja ki bűnösnek. Az ítélet szégyenletes és egyben borzalmas.
Jézus tudja, mennyire a javát akarta mindenkinek. Menynyire szerette a népet, és mennyire emésztette magát az emberek üdvéért. Ezért az eljárás rettentő igazságtalansága és felszínessége a lelke mélyéig megrendíti.
Mennyire felháborodna az én igazságérzetem, ha valaki érdemtelem büntetést mérne rám! Csapások ellen mennyire tiltakozom, ha úgy vélem, hogy nem szolgáltam rájuk. Pedig tudom, hogy milyen sokszor hibáztam már. Mennyire mélyen sérthette tehát az Urat ennek az ítéletnek átlászó színjátéka! Ő azonban hallgat. Elfogadja az ítéletet szabad akaratából, kényszer nélkül, mert az Atya legszentebb akaratát látja benne, hiszen a mi üdvösségünkről van szó.
Az igazságtalan ítélet azonban nagyon keserűvé teszi számára a következő eseményeket.
Uram, te előttem jártál, és előkészítetted nekem az utat. Most taníts, hogy kövesselek, ha eljön az én órám. Ha kemény parancsszót vagy feddést kell hallanom, mutasd meg, mi lenne a jogos és helyes, hogy ennek fejében elfeledjem az igazságtalanságot.
Ha valamilyen kötelességem elviselhetetlennek tűnik is, az Atya akaratát akarom benne látni, és engedelmeskedni fogok. Ha bajok törnek rám, és úgy gondolom, hogy nem szolgáltam rájuk, tanítsd szívemet, hogy mint a tied, az Atya akaratához alkalmazkodjon.
És ha kézzelfogható igazságtalanság ér, a te kegyelmed segítsen, hogy hallgatni tudjak, és a mennyei Atyára bízzam igazolásomat.

II. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Uram, más dolog nyugodt órában azt mondani: „Kész vagyok mindenre, amit Isten akar". És egészen más valóban késznek lenni, ha jön a kereszt. Ilyenkor a szív sokszor ernyedt és félénk, az ember elfelejti minden korábbi jó felkészültségét.


III. JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL

Jézus Jeruzsálem szűk, sikátorszerű utcáin cipeli keresztjét. Egyszer csak hirtelen elbukik, földre zuhan. Hiába nyújtja kezét esengve segítség után. Semmi részvét, semmi együttérzés nincs iránta. Káromkodással és ütlegélésekkel unszolják felkelésre és útjának folytatására.
Nem csoda, ha az Üdvözítő elesik. Nem csupán a vérveszteség, az étlenség és a belőlük származó gyengeség miatt, hanem a kereszt súlya miatt is. Nem nehéz a kereszt nagyságáról és súlyáról némi fogalmat alkotnunk. Akkorának és oly masszívnak kell lennie, hogy földbe ásva egy férfit biztosan elbírjon. Továbbá: minden zökkenés – amit az utca durva, egyenetlen kövezete csak előidéz – növeli a fájdalmat a sebes vállakon. Egy ilyen zökkenés alkalmával a kereszt felső vége oda-odaütődik a töviskoronához, amely a fejbőrbe mélyedve fokozza a bódító kínokat.
A földön vergődő Jézus képe lebegjen előttem, ha elviselhetetlennek látszó nehézségeim közben panaszkodni szeretnék. Ha el akarnám mondani, hogy túl vagyok terhelve, erőmön felüli gondok nehezednek rám, ha feljebbvalóim nincsenek irántam belátással, ha munkatársaim, barátaim, ismerőseim nem tanúsítanak részvétet és együttérzést. Ilyenkor vessek egy pillantást a földön fekvő Krisztusra. Vajon nem volt-e ő is túlterhelve? Vajon nyilvánított-e iránta a jelenlevők közül valaki részvétet? Ugye, nem?! Restellkednem kell, hogy nekem még mindig jobban megy a sorom, mint őneki.
Aztán azt is meg kell gondolnom, hogy mi tette Jézus keresztjét oly elviselhetetlenül súlyossá, s miért roskadt a földre a súly alatt? Nemde a bűn?! Az a bűn, amit oly könnyen és meggondolatlanul elkövetek. Nem érzek rá a bűn súlyára. Nem látom be, hogy minden bűn mérhetetlen sértés Isten méltósága ellen. Lázadás az isteni hatalommal szemben. Ha csak arra gondolok, hogy egyetlen bűn – ősszüleink bűne – rázúdította az egész világra a szenvedést és a halált, akkor némi fogalmat tudok alkotni magamnak arról, hogy Isten szemében minden bűn szétrombolja az Isten és ember kegyelmi szeretetkapcsolatát.
Emiatt roskadt a földre az Üdvözítő. Elesett, hogy engem a bűnből fölemeljen. Ó, mily kegyetlenség Krisztus keresztjét még újabb és újabb bűnökkel súlyosbítani! Mily nagy vakmerőség az én Uram Istenem és majdan Bírám keresztjét még nehezebbé tenni! Ments meg, Uram, minden bűntől!

IV. JÉZUS SZENT ANYJÁVAL TALÁLKOZIK

„Ó, mily nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága egyszülött szent magzatán" (Stabat Mater). Milyen szívszaggató fájdalom az Anyának így látni szent Fiát! És milyen keserű gyötrelem a Fiúnak Édesanyja szenvedése.
***

Állt a Fájdalmas Anya. Állt, mert erős volt. Nem roskadt össze, pedig Fiának összes szenvedése az ő szívébe is belenyilallt. A szegek az ő kezét is átszúrták, a töviskorona az ő homlokát is felvérezte. De ő mégiscsak áll – szilárdan, hittel, bizalommal. Összeomlani látszik minden reménye, kialudni látszik minden csillag, elveszni látszik minden fénysugár, ő mégsem törik össze. Nem válik hitetlenné, nem átkozódik, nem fenyegetőzik, még csak nem is panaszkodik, csak áll, részvéttel telt anyai szeretetével és rendíthetetlen hitével.

Sohasem lehetek eléggé hálás a Boldogságos Szűzanyának, hogy e szívszorító találkozás kínos perceit értem is átszenvedte. Kérem a Fájdalmas Anyát, hogy az élet nehéz óráiban – mert biztosan lesznek ilyenek – nekem is eszközöljön ki állhatatos szilárdságot, erőt, türelmet, nagylelkűséget. Ha még nem éreztem volna, eljön még az idő, amikor kénytelen leszek átérezni, hogy én is csak húsból-vérből való ember vagyok, s vigaszra, támaszra szorulok, amikor majd én is átérzem árvaságomat.
Ó, édes Szűzanyám, ó, Fájdalmas Édesanya, állj akkor mellém, és éreztesd velem, hogy Anyám vagy!

V. CIRENEI SIMON SEGÍT JÉZUSNAK A KERESZTET HORDOZNI

„Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont... Vállára adták a kerestet, hogy vigye Jézus után" (Lk 23,26). Cirenei Simon eleinte csak kényszerűségből engedelmeskedik, de amint az elgyötört Jézusra tekint, elfogja a részvét. Ezentúl szíves akarattal és szeretettel könnyít Krisztus terhén.

Mily nagy kitüntetés számunkra, Üdvözítőnk, hogy mindennapi kis keresztjeinket veled együtt hordhatjuk. Örömest osztozunk keresztedben és meggyaláztatásodban.

VI. VERONIKA LETÖRLI KENDŐJÉVEL JÉZUS VERÍTÉKÉT

Veronika csekély szolgálatot tett az Üdvözítő szenvedéseinek enyhítésére. Ezért örökbe kapta kendőjén az Úr arcának képmását. Ilyen az Úr: ha a legkevesebbet is ajándékozzuk neki, akkor is magát adja viszonzásul. A legnagyobb szenvedésben is hálás a legkisebb jótéteményért.

***

Testvérem, te Veronika vagy. El ne mulaszd, hanem ahol csak teheted, töröld le Krisztus vérző arcát, aki millió és millió emberben itt járja közöttünk örök keresztútját. Ezt csak akkor tudod megtenni, ha a te szívedben is egyre fényesebben és tisztábban ragyog Krisztus arca. Minden szentmise, minden szentáldozás képessé tesz arra, hogy felfrissüljön, elevenné váljon benned ez az isteni arc. Hiszen ezek a szent cselekmények Krisztus halálát hirdetik. Tekinthetek-e a szent keresztre anélkül, hogy Krisztus arca mindinkább lelkembe mélyüljön? Lelkemnek egyre jobban ehhez az archoz kell hasonlítania, ha azt akarom, hogy az isteni Megváltó felvegyen választottjai közé. El kell érnem a tökéletességnek azt a fokát, hogy bennem mindenki Krisztusra ismerjen.

***

„Jézus felszólított, ha bárki jön hozzám, mindig úgy fogadjam, mint ahogyan a Szűzanya fogadta őt. Így tudatosította bennem, hogy Ő él a felebarátban. S ha örömet akarok Neki szerezni, akkor szerezzek örömet testvéreimnek.
- Jézusom, és ha valaki halálos bűnben él, akkor is Neked szerzek örömet?
Akkor Jézus megmutatta nekem egy ilyen testvérem lelkét. Legnagyobb megdöbbenésemre Jézus nem hagyta el, hanem benne élt. De hogyan? Úgy, ahogyan a keresztúton oly sokszor láttam: összeverve, nem volt rajta semmi épség, annyira eltorzulva, hogy még a Szűzanya sem ismert azonnal Szent Fiára, amikor megpillantotta; úgy összeverték az Ő gyönyörű szép Jézusát. Csak akkor ismerte meg, amikor ránézett. A szeméről ismerte meg, a tekintetéről. Így nézett ki Jézus ebben a lélekben! Sebei véreztek, könyörögve nézett rám fájdalomtól elgyötört tekintetével: Segíts, imádkozz ezért a lélekért! Értem: hozz áldozatot, szenvedj érte, hogy megmenthessem!” (Mária Natália nővér naplója - ”Szeress Engem!”)

***

Most már érthető, hogy a sátán pokoli gyűlölete miért irányult fokozott mértékben épp Jézus arca ellen. Mert Jézusnak szelíden átható tekintete sok-sok embert vonzott magához és mentett ki a gonosz lélek hatalmából. Mátét, Zakeust, Magdolnát és még sokakat ez a jóságos arc, ez a mágikus tekintet segítette ki a bűnből, és vezette Isten országába. Érthető tehát, hogy a sátán a maga dühöngő bosszúját a Megváltó arcán akarta kitölteni.
Keződött ez Annás főpap előtt, ahol az egyik feldühödött katona arcul ütötte Jézust. Folytatódott egész éjjel, amikor a durva katonák köpdösték, üttötték-verték ezt a szent arcot, olyannyira, hogy már maguk is utáltak hozzányúlni, letakarták hát Krisztus arcát, és így ütlegelték tovább a végkimerülésig. Ezzel a rettenetesen meggyalázott arccal vitték Jézust Kaifáshoz, Kaifástól Pilátushoz, onnan Heródeshez, majd újra vissza a helytartóhoz és végül a Golgotára.

VII. JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL

“Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki erős akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét, váltságul sokakért.” (Mt 20,27-28).

***


SZENT FERENC
1. A lelki szegénységről

“Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Sokan vannak, akik állhatatosak az imádságban és a zsolozsma végzésben, sokat böjtölnek, és sanyargatják testüket, de egyetlen szón, melyet magukra nézve sértőnek éreznek, vagy valami semmiségen, amelyet elvesznek tőlük, mindjárt megbotránkoznak, és fölháborodnak. Az ilyenek nem lelki szegények; mert aki igazán lelki szegény, az magát gyűlöli, és azt szereti, aki őt arcul üti (Intelmek,14).

2. Isten alázatos szolgájáról

Boldog az a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet (Intelmek,19).

***

Jézus egyszer már elesett. Ekkor mindenki azt várta tőle, hogy összeszedi magát, új erőre kap, és akadálytalanul viszi keresztjét egészen a hegy tetejéig. De ím, most újra elesik. Ez már sokkal tragikusabb bukás az elsőnél. A szenvedő Jézus tisztában volt azzal, hogy ez a második esés megrendíti Anyját, ellenségeinek megint okot szolgáltat arra, hogy csúfot űzzenek belőle, barátait pedig meghökkenti, sőt kiábrándítja. Gyöngesége és tehetetlensége szinte minden embert megbotránkoztat, óhatatlanul is felmerül bennük a kétely: hát valóban Isten lenne ez a Jézus, ahogy önmagáról hirdette?
Ám az Üdvözítő még ezt az újabb megpróbáltatást is elfogadta a mennyei Atyától. Bízott az Atyában, tudva tudta, hogy Isten csak azért engedte meg ezt a második bukást, hogy megmutassa: Ő énbennem mindennél erősebb.
***

Ó, mily nagy hátrány ránk nézve, hogy mi nem Jézus lelkületével viseljük el életünk kereszthordozásában a bukásokat! Ha először esünk el, még valahogyan csak kimagyarázzuk magunkat. De ha már másodszor is csatát vesztünk, letörten megadjuk magunkat a sorsnak, és beletörődünk tehetetlenségünkbe. Ezért mi ellenállunk mindenfajta keresztnek, és nem vállaljuk a megpróbáltatásokat. Ez azonban veszedelmes módszer, mert eltávolít Jézustól. Nem Jézus mellett teszünk tanúságot, hanem saját magunk mentségét keressük.
Ne szépítsük helyzetünket. Fogadjuk el a nyers valót: életünk útján többször is elesünk. De ha Jézusban élünk, és Jézus bizalmával hordozzuk keresztünket, ő majd felemel minket. (újra és újra erőt önt belénk. Akkor majd nem fognak ujjal ránk mutogatni, hanem elismeréssel nyilatkoznak: lám, van ereje, valaki segített neki, valaki felemelte.
Ne félj az eséstől, az ismételt bukástól, hanem fordulj Jézushoz! Ha a kereszthordozást helyesen értelmezed, benne mindig megtalálod a te Üdvözítődet. Ekkor a második esés ugyan a test veszte lesz, de a lélek győzelme.

VIII. JÉZUS ÉS A JERUZSÁLEMI SÍRÓ ASSZONYOK

„Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok. Inkább magatokat sirassátok, és gyermekeiteket, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?" (Lk 23,28-31)

A szenvedés valós oka a bűn. Elsősorban az érdemel siratást. „Mert ha a zöldellő fával (vagyis Jézussal) így tesznek, mi Tesz a sorsa a kiszáradt fának" (vagyis a bűnösnek)? Mintha csak ezt mondaná Jézus: Igaz, hogy sokat szenvedek, de ez semmi ahhoz képest, ami a bűnösre vár a kárhozatban, ha meg nem siratja bűneit.

Az Úr szenvedése ráirányítja a figyelmet Isten igazságosságára, de a kárhozatra is. Ezt figyelmen kívül hagyni szörnyű felelőtlenség. Mert jaj annak, aki a megtérésre kapott időt – amíg van rá lehetősége – nem használja ki és nem él hanem visszaél a kegyelemmel.

***

SZENT FERENC – Levél egy elöljáróhoz:

Lelked állapotával kapcsolatban azt mondom neked – amennyire tudom – hogy mindazt, ami akadályoz az Úristen szeretésében, és mindenkit, embert, testvéreket és másokat, akik akadályt gördítenek utadba – még ha mindjárt meg is vernének – kegyelem gyanánt kell felfognod. És így akard ne másként... És szeresd azokat, akik így tesznek veled, és ne kívánj tőlük semmi mást, mint amit az Úr ad neked. És így szeresd őket, ne kívánd, hogy jobb keresztények legyenek. Ez többet jelentsen számodra, mint a remeteélet... Abból akarom megismerni szereted-e igazán az Urat és engem, az Ő szolgáját és a tiédet, hogy megteszed-e ezt; nevezetesen, hogy ne legyen olyan testvér a világon, akinek bármilyen súlyosan vétkezett is – miután szemedet látta, és irgalmat kért tőled – irgalmad nélkül kelljen távoznia. S ha nem kér irgalmat, neked magadnak kell megkérdezned tőle, nem kíván-e irgalmat nyerni. És ha utána ezerszer vétkezik is szemed láttára, szeresd őt jobban, mint engem; hogy ezzel az Úrhoz vonzzad őt; légy mindig könyörületes az ilyenekhez.

IX. JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

Már az első, de még inkább a második esés alkalmával azt lehetett várni, hogy Jézus nem bírja folytatni útját, ott marad a földön, netán már ott meghal. Nem így történt. Az édes (Üvözítő minden erejét összeszedte, és kemény elszántsággal vitte tovább a keresztet. Így történt ez akkor is, amikor harmadszor zuhant a földre. Nem hagyta el magát. Keservesen ugyan, de fölemelkedett, újra vállára vette keresztjét és megindult. Pedig most már emelkedőn kellett felfelé haladnia, ami még nehezebbé tette útját.
Miért ragaszkodott ennyire makacs elszántsággal az Úr ahhoz, hogy a vesztőhelyre jusson? Miért akart erőnek erejével meghalni? Egyáltalán, miért kellett mindannak megtörténnie, ami megtörtént?

Hiszen Jézus Krisztusnak, a második isteni személynek minden cselekedete végtelen értékű. Már azzal, hogy a betlehemi istállóban megszületett, és ott a hideg jászolban először hullatta gyermeki könnyeit, elégtételt nyújthatott volna a megsértett isteni Felségnek az eredeti bűnért és a világban addig elkövetett bűnökért. Minek tehát ez a rettenetes szenvedés, ez a borzasztó kereszthalál? Nem volt részéről elegendő az a megalázkodás, hogy Isten létére értünk emberré lett?
De igen. Elegendő lett volna. Már az is nagy megalázkodás volt a Megváltó részéről, hogy magára vette az emberi természetet, odafeküdt a Boldogságos Szűzanya karjaiba, táplálkozott az ő édesanyai tejével, 30 éven át élt Názáretben, kemény munkával töltve az időt Szent József mellett. De vajon mindez kinek a szeméből csalt volna ki részvétkönynyeket? Ezt a megalázkodást csak az Isten tudná értékelni, ember aligha. Legfeljebb irigykedve nézné a Szent Család boldog názáreti életét.
De az a rettenetes háromórai haláltusa a keresztfán, az ezt megelőző borzalmas szenvedés, a teljesen elégő áldozat, amelyben az egész ember megsemmisült, figyelembe véve, hogy az Üdvözítő mindezt önként szenvedte el, ártalanul vállalva magára az egész emberiség bűneit, ez olyan hősies cselekedet volt, amely előtt minden térd meghajol az égben, a földön és a föld alatt. Isten Báránya égő áldozattá csak a Golgotán lett. Ott égett hamuvá a kereszt kínjának tüzében. Ezért szedte össze utolsó erejét a harmadik esés után, és vett irányt a Kálvária felé. Jézus nem elégedett meg félmunkával. Ő egész munkát végzett, a mennyei Atyától kapott feladatot tökéletesen végrehajtotta.

Megtanít ezzel arra, hogy vesd ki magadból a langyos természetet. Ne állj meg félúton. Ne hagyd abba a kitűzött célt: lelked üdvösségének munkálását. Légy hűséges és kitartó a végső állhatatosságig.
***

Hogy megértsem őt, mélyen le kell hozzá hajolnom. Őhozzá, az én Istenemhez, akit sárba tiport a megvetés, aki most szégyenbe fulladt. Ha képes vagyok vele együtt a megvetést vállalni, egykor majd a megdicsőülés fényébe, az örökkévaló méltóságba emelkedem vele együtt. Ne féljek tehát Jézus kedvéért és iránta való szeretetből mélységesen megalázkodni! Legyek olyan, mint a szőnyeg, amely az emberek léptei alatt nem zúgolódik, hanem némán tűri, hogy tapossák.
De ha mégsem vagyok annyira erős, hogy azonnal eljussak a teljes lemondásra, azért nem veszítem el bátorságomat. Zavartalan és tökéletes béke úgysincs a földön. Ha bukdácsolok is, azért még nem szakadok el teljes mértékben Jézustól. Itt a földön a választottakat az különbözteti meg a kárhozottaktól, hogy az előbbiek bukásuk után mindig felkelnek, az utóbbiak soha.
Rám is sok esés vár még, amíg tökéletesen megszilárdulok Istenben. De csak akkor leszek képes egyenes utat vágni magamnak Jézushoz, ha igyekszem mindig egy maradni vele a szeretetben. Ezért örömmel elfogadok minden szenvedést, amit Jézus juttat nekem. Megpróbálok önmagam számára megsemmisülni. Nem teszek különbséget kis hiba és nagy bűn között, a legkisebb hibától is éppúgy őrizkedem, mint a legsúlyosabb bűntől. Akár öröm ér, akár fájdalmat kell elszenvednem, mindkettőt egyenlőképpen fogadom, mert mindenben Isten kezét ismerem fel. Nem szakítom meg benső, bizalmas barátságomat Jézussal. Hű maradok hozzá mindhalálig. Részt kérek szenvedéseiből, elmélyedek fájdalmának minden részletében.

X. JÉZUST LEVETKŐZTETIK

A hosszú menet lassanként felkígyózik a Kálvária csúcsára. Itt epével vegyített bort adnak Jézusnak, majd megfosztják ruháitól, és keresztre szegezik.
Megfosztják ruháitól. Nem először. Már akkor lecibálták róla öltözékét, amikor előző éjjel megostorozták. De mennyivel más volt ez a lemeztelenítés, mint a mostani! Akkor csak az őt ütlegelő katonák látták ruha nélkül, most pedig a kaján, bámészkodó tömeg előtt kell szégyenkeznie. Akkor csak felsőruháitól fosztották meg, most pedig teljesen levetkőztetik. Mekkora szégyen ez, és főleg mily mérhetetlenül sajgó fájdalom! Tépőbb, kínzóbb, mint az ütések okozta testi fájdalmak. A hosszú és megtépázó keresztút véres jelenetei között talán most éri el tetőfokát Jézus kínja és vergődése.
Azért kínlódik Jézus, mert megszégyenítik. Nem a test sajog most, hanem a lélek borzad. De Jézus nagy szeretetében még ezt is vállalja. Figyelmeztetni akar a test minden bűnének, főleg a paráznaságnak rendkívül súlyos és veszélyes voltára. Így akarja levezekelni a szemérmetlenségnek ama bűneit, amelyek korunkban oly szörnyű nagy mértékben árasztják el az emberiséget. Így akar rámutatni arra, hogy Isten előtt nincs utálatosabb bűn a testiség bűneinél, amelyek a szégyenérzet hatására szívesen maradnának titokban és rejtezkednének el még a gyóntatószékben is. Pedig a testiség bűnei ellen egyetlen hatásos orvosság van: önmagunk őszinte leleplezése Isten ítélőszéke előtt. Ha lelked tiszta köntösét illetlen gondolatok megtépdesik, vágyak vagy cselekedek, gondolj a tömeg előtt szégyenkező Megváltóra. Ő éretted és helyetted vállalta a szégyent, amit neked magadnak kellene elviselned. Egyben arra is figyelmeztet a levetkőztetett Jézus, hogy létezik egy másfajta köntös is, a lélek tiszta köntöse, a megszentelő kegyelem. Ha birtokában vagy ennek a drága isteni ajándéknak, maga Jézus él benned, megosztja veled saját isteni életét, és jelenlétével megszentel. és hogy megszerezhesd ezt a menyegzői köntöst, ingyen és szeretettel ajánlja fel a bűnbocsánat tisztulást adó szentségét és saját szent testét, a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Általuk akar felöltöztetni a lelki tisztaság köntösébe, általuk akar felékesíteni a minden földi kincset túlhaladó értékkel: a megszentelő kegyelemmel. Így önt beléd természetfeletti erőt minden testi kívánság legyőzésére.

XI. JÉZUST KERESZTRE FESZÍTIK

A keresztre feszítés első fázisa abban állt, hogy az áldozatot hátára fektették, hogy kezeit rászegezhessék arra a gerendára, amit addig cipelt. Vannak közöttünk, akiknek már egy tűszúrás is agóniát okoz. Akiknek pedig magasabb az érzésküszöbük (vagy talán nagyobb a lelki erejük) kibírnak még egy foghúzást is érzéstelenítés nélkül. De még a legerősebbnek sem engedik meg, hogy elviseljen egy foggyökér idegműtétet, anélkül, hogy novocain injekciót ne adnának neki.

A szegnek, amely átfúródott Jézus csuklóján, vastagnak és hosszúnak kellett lennie. Idegkötegeket tépett szét és rendkívül éles kínokat okozott. A csukló apró csontjai összezúzódtak, az izmok elroncsolódtak. Mindennek a nagysága arányos azoknak a bűnöknek a súlyosságával, melyeket valaki fél kézzel követ el. A lopás bűnei, az érzékiség bűnei, a kegyetlenség bűnei, a gyilkosság bűnei, bűnök azzal a szervünkkel, amelynek remek szerkezete olyan hatásosan különbözteti meg az embert a majomtól.
De minden bűn emberi, hiszen az állatok nem tudnak vétkezni. Az ember tud, és vétkezik is, sőt sportot űz belőle. Homo, animal peccator – Az ember vétkező állat –, így lehetne az embert meghatározni. Ezt még teljesebbé tehetjük azzal a hivatkozással, hogy a legtöbb bűnt az ember a kezével követi el. Homo, animal peccator, per manus nimis – Az ember vétkező állat, aki főként a kezével vétkezik. Gondoljunk a tolvajokra, gyilkosokra, hamisítókra vagy a kéjencekre.

De azok is kezek, Jézus átszúrt kezei, amelyek megmentik az embert. Jusson eszünkbe a hitetlen Tamás, akit az a privilégium szabadított meg hitetlenségétől, hogy odatehette kezét Jézus kezén a szegek helyére. Ez az állomás az a hely, ahol mi is mondhatjuk Tamással: Én Uram és Istenem! (Jn 20,28).

Néhány szent megkapta azt a privilégiumot, hogy testén viselhette a szegek helyét. Szent Ferenc volt az első nevezetes közülük. Természetesen nem feledkezhetünk el Szent Pálról, aki azt mondta, hogy saját testén viseli Krisztus szenvedésének jeleit. Napjainkban Pio atya volt élő példája a privilégiumok eme legnagyobbikának. De ezt a kiváltságot mindnyájan csak akkor kapták meg, amikor már régóta hosszan elmélkedtek Krisztus szenvedéseiről.

***

SZENT FERENC részesedése a Keresztrefeszített sorsában – „Nem tudja visszatartani könnyeit, hanem hangosan sír Krisztus szenvedésén, melyet mindig szem előtt tart. Zokogással tölti be az utakat, és semmilyen vigasztalást nem talál, amikor Krisztus sebeire gondol” (Szent Bonaventura: Leg. major, 1,5).
Az ima, amelyet stigmatizációja előtt a La Verna hegyen mondott, érzékelteti legjobban lelkiállapotát: „Ó, Uram, Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalnék: az első, hogy amennyire csak lehetséges, megérezzem testben és lélekben azt a fájdalmat, amelyet Te, édes Jézusom, elviseltél a szenvedés keserű órájában. A másik kegyelem, amit kérek, pedig az, hogy amennyire lehet, megérezzem szívemben azt a rendkívüli szeretetet, mely téged, Isten Fia, annyira áthatott, hogy képes voltál önként elviselni azt a nagy fájdalmat értünk, bűnösökért" (Elmélkedés a stigmákról, III).
***

“Mindnyájan szívleljük meg, testvéreim, amit az Úr mond: „Szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket". Mert a mi Urunk Jézus Krisztus is, akinek nyomdokait követnünk kell, barátjának szólította árulóját, és önként adta át magát keresztre feszítőinek. Tehát nekünk is barátaink mindazok, akik igazságtalanul szomorúságot és aggódást, megszégyenítést és jogtalanságot, fájdalmat és kínokat, vértanúságot és halált okoznak. Mindezeket nagyon kell szeretnünk, mert éppen azzal, amit okoznak nekünk, nyerjük el az örök életet” (SZENT FERENC A testvérek megintéséről – I Regula, 22).

***

Mindenki számára eljön majd az óra, amikor semmit sem tehet többé, nem védheti meg becsületét, nem enyhítheti fájdalmát és nem talál menekvést. Főképpen a halálos betegségben lesz ez így, majd ha tudjuk, hogy közeledik a vég, és az orvos már nem segíthet. Ebben az órában mindenki tehetetlen. Csak egyet tehetünk: szívünket és akaratunkat Istenbe helyezzük, és nagyon erősen megnyugszunk az Atya akaratában. Hogy jó vagy rossz végünk lesz-e, azt bízzuk őrá.

XII. JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN

„Jézus így szólt: Beteljesedett! Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét" (Jn 19,30). Beteljesedett a nagy keresztáldozat: Isten gyermekei és az örök boldogság örökösei vagyunk.

***

A Megváltó maradéktalanul végrehajtotta mindazt, amit a mennyei Atya megkívánt tőle. „Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8). Isten Báránya, az igazi áldozati bárány kiszenvedett. Mint széttépett, összetaposott, felismerhetetlenségig eltorzított holttest függ a kereszten. Mindenét, saját életét is odadta. Magára hagyottan, lelki gyötrődésben és testi kínban égve, megszégyenülve, becsületében megtépázva, az emberek szemében szinte teljesen megsemmisülve halt meg háromórai haláltusa után.
Bár kimondhatatlanul nagy a fájdalmunk, most mégis úgy érezzük, hogy fellélegezhetünk. A kínszenvedésnek vége. Befejeztetett. Rémületes volt, de véget ért, nincs tovább. Jézusnak többé már nem kell szenvednie.
Aki így gondolkozik, az nagy tévedésben él. Mert igaz, hogy Jézus istenségével és emberségével már a mennyben van, és nem szenved – nem szenvedhet – többé, lelke végtelen boldogságban élvezi Isten örömteli látását, azonban itt is érvényesül kijelentése: „S én veletek vagyok mindennap a világ végéig" (Mt 28,20). Jézus a földön tovább él egyházában, és immár kétezer év óta tovább szenved. Szívszaggató fájdalmakat kell elviselnie azok részéről, akik gyűlölik őt és üldözik egyházát. Mindig is voltak, ma is vannak ellenségei.

Mert nem haltak meg a farizeusok, akiknek ő és egyháza szálka a szemében. Nem haltak meg a Pilátusok, akik megalkuvásból, vagy karrierjük érdekében újra halálra adnák Jézust. Nem haltak meg a Heródesek, a kéjencek és az érzéki gyönyöröknek élők, akiket zavar Jézus tiszta erkölcsisége. Nem halt meg a kiszámíthatatlan indulatú tömeg, amely bármely pillanatban képes lenne a Jézus-ellenes tábor szolgálatába állni.
De nemcsak ezek bántalmazzák és sebzik meg a Megváltót, hanem mi magunk is, akik ugyan nem hagyjuk el őt, és lényeges dolgokban nem szegülünk ellene, de apró hűtlenségeinkkel, hanyagságainkkal és lanyhaságunkkal fájdalmat okozunk neki. Hányszor előfordul, hogy egyébként buzgó keresztények végzetes bajnak lehetnek okai azért, mert nem harcolnak emberi gyengeségük ellen, és nem törekednek kitartóan arra, hogy az életszentség magaslatára emelkedjenek. Ne feledjük, hogy Isten szolgálatában sokszor még a legkisebb hiba és mulasztás is gyászos eredményekkel járhat.
Jézus mondja: ,, ...ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,31). Valóban így van. Jézus a keresztfán elszenvedett gyötrelmeivel és halálával minden embernek megszerezte az üdvösséget. Mindenkit hív, kegyelmével mindenkit vezetni, irányítani akar. Ne hagyjuk magára!
Inkább tegyük fel magunknak a kérdést: Jézusom mit adhatok viszonzásul mindazért a sok szenvedésért, amit lelkem üdvéért magadra vállaltál? Halld Jézus válaszát: Mondj le minden múlandóról, és csak azt az egy elhatározást őrizd meg szívedben, hogy példám nyomán mindenben teljesítsd a mennyel Atya akaratát.

XIII. JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL

Azt hitték a zsidók, hogy ha a Názáretit keresztre feszítik, az általa elindított mozgalomnak is vége lesz. De nem így történt. Sőt most kezdődik igazán a Megfeszített diadala. Azzal kezdődik, hogy a holt Jézusból titokzatos erő árad. Ez bátorságot önt egy előkelő ember szívébe, hogy amit eddig csak titokban mert megtenni, most nyíltan megtegye. Nyíltan Jézus tanítványának vallotta magát. Arimateai József – mivel ő volt ez az előkelő férfi – elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Ennek azért van nagy jelentősége, mert zsidó szokás szerint a kivégzettek testét jeltelen sírban egyszerűen elásták, mint ahogy az elhullott barmot szokták elföldelni. Kivételes esetben azonban a hozzátartozók kérésére kiadták a holttestet, hogy tisztességesen eltemethessék. Ez a nagyon is kivételes eset azonban csak akkor állt fenn, ha a hozzátartozók magas méltóságú emberek voltak. Holmi jöttment ember ilyen kegyre nem számíthatott. Az apostolok például, ha lett volna is merszük, hiába mentek volna Pilátushoz, az szóba sem állt volna velük. Az isteni Gondviselés úgy gondoskodott Jézus tisztességes eltemetéséről, hogy erre a feladatra Arimateai József személyében egy tekintélyes tanácsos vállalkozott. Ehhez nagy bátorság kellett. József túltette magát minden emberi szemponton, és elhatározta, hogy Jézust saját hozzátartozójának vallja, csakhogy megszerezhesse, a keresztről óvatosan levehesse és tisztességgel eltemethesse, mint minden vigasztalás kútfőjét.

József tehát úgy érte el célját, hogy Jézus hozzátartozójának vallotta magát. Vajon bennem van-e akkora öntudat, hogy Jézust hozzátartozómnak vallom és tartom? Jézus maga kérdi: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?" Azaz kik az én hozzátartozóim? És hogy kétség se támadjon bennünk, mindjárt meg is adja a választ: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám" (Mt 12,50). De Jézus még azt is mondja: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt" (Mt 10,32).
Megvallani Krisztust! Ez az igazi keresztény élet alapfeltétele. Még áldozatok árán is, sőt még a kereszthordozás felvállalásával is. Jézus is a kereszt gyötrelmei által szerezte meg nekem az üdvösséget. Én meg kényeskedve, rózsás úton, de tövisek nélkül, komoly önmegtagadás nélkül akarok oda feljutni? Ez nem megy. Ez teljességgel lehetetlen. Különösen lehetetlen annak, aki Jézus Szíve tisztelőjének, az engesztelés apostolának vallja magát, és hasonlóvá akarja tenni szívét az Úr Jézus szentséges Szívéhez. Helyesen kell tehát felfognom a kereszt tanítását, és következetesen, erős akarattal élnem is kell, különben eljátszom üdvösségemet.

***

SZENT FERENC a fájdalomtestvérekről – Nagy testi fájdalmai voltak, ő mégis helyesebbnek tartotta, hogy a fájdalmakat ne néven nevezze, hanem „testvérnek" hívja. Egy alkalommal, amikor az egyik testvér észrevette, mennyire szenved, azt mondta a maga egyszerűségében: „Testvér, kérd az Urat, hogy kíméljen meg jobban, mert úgy tűnik, nagyon rád nehezedett keze". E szavakra a Szent így kiáltott fel: „Ha nem ismerném egyszerűségedet, mától kezdve bizony utálnám társaságod, mert Istent kritizálni merészelted ". Ezek után azonnal, a sebek ellenére, leugrott az ágyról, összeverte csontjait a nehéz eséstől, és megcsókolván a földet ezt mondta: „Hálát adok neked, én Uram Istenem, ezekért a fájdalmakért, és kérlek, Uram, adjál hozzá még százszor ennyit, ha neked úgy tetszik. Mert számomra ez a legkevesebb dolog: hogy Te, próbára tévén a szenvedésben, ne légy könyörületes hozzám. Az én legnagyobb vigaszom ugyanis az, hogy teljesítem akaratodat" (Szent Bonaventura: Leg. major, XIV,2).

XIV. JÉZUS TESTÉT SÍRBA HELYEZIK

Mi bizony félünk a sírtól. Akadnak olyan emberek, akik nem hajlandók temetésre menni, mert nem bírják elviselni és végignézni azt a szörnyű jelenetet, amikor a holttestet a mélybe bocsátják, és zuhog a koporsóra szórt kemény rög.
Mi lesz veled, ha már téged is a mélybe bocsátanak, és nem hagysz magad mögött semmiféle maradandó emléket? Ébredj tudatára annak, hogy egykor be fog következni az az idő, amikor már senki sem megy ki a sírodhoz, mert ismeretlenül eltűnsz a történelem színpadáról. Ennek felismerése jelenti számodra a legutolsó, de a legnagyobb keresztet: elveszíteni azt a végső vágyat, hogy valami kicsit is jelentsél az utókornak.

Ha ilyen vágyat táplálsz magadban, akkor gátat állítasz magad elé annak megvalósításában, hogy a feltámadás és a világosság fia légy. Pedig Jézus itt akar veled utoljára találkozni, hogy végleg Isten országába, a boldog örökkévalóságba vezessen. Csak akkor találkozhatsz Jézussal, ha feléje haladva magad mögött mindent lerombolsz. Te ezt eddig azért nem tetted meg, mert olyan törekvés vezetett, hogy itt, ebben a múlandó földi életben fogod megtalálni dicsőségedet. Ennek a vágynak a gyökere és indítéka a hiúság. Ezért nem akarsz a sírba menni, ezért küzdesz a meghalás ellen. Pedig éppen ezért vagy halott. Ha belefeküdnél hiúságod sírjába, és meghalnál önmagadnak, akkor támadnál fel Krisztussal együtt az örök életre.

Csak a halott tud feltámadni. A halál azonban még nem vette el utolsó ellenállásodat. Ne félj!
A halál esetében arról a hídról van szó, amely téged Jézussal összeköt. A bűn halála a szeretet legcsodálatosabb győzelme. Jézus már végigment ezen az úton, és vár rád. Vár mindannyiunkra.
Értsd meg, Jézus nem távozott el a földről. Annak előtte csupán vendég volt itt köztünk. Csak most vált igazán a föld urává. és majdan te is azzá leszel. Nyugodtan engedd át a halálnak azt, ami úgyis az övé. Ne nézz többé a sírra úgy, mint a reménytelenség kietlen lakhelyére, hanem úgy nézz rá, mint születésre és kezdetre. Haljon meg benned a hiúság. A húsvét hajnala már dereng.

XV. JÉZUS FELTÁMAD

A farizeusok elvakultságukban azt gondolták, hogy a halállal és a temetéssel Jézus élete lezárult, a Galileai nincs többé, nem kell tőle tartani. Pedig tudniuk kellett volna – hisz Jézus többször is kijelentette –, hogy harmadnapra feltámad. Jézus nem nyilatkozott felelőtlenül. Húsvét hajnalán megdicsőülve, átszellemült testtel, elevenen jött ki a sírból. Ez már önmagában is diadalmas fegyvertény volt, de Jézus a saját feltámadásával még nem fejezte be győzelmét. Ígéretet tett arra, hogy minket is feltámaszt. Így valósul meg a Jézus Szíve litánia fohásza: Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk.
Jézus feltámadásával az élet és a halál harcában az élet aratta a végső diadalt. Igaz, ahogy az emmauszi tanítványoknak is elmondta, előbb szenvednie kell és meg kell halnia, hogy a feltámadás dicsőségébe juthasson.

Szenvedésének jelei láthatók szentséges Szívén. A kereszt, a töviskoszorú, a seb, a tüzes láng valóságosan belemélyed szentséges Szívébe, és eleven fájdalommal gyötri. Az Úr Jézusnak ebből a sok szenvedésből semmi, de semmi haszna nem volt. E gyötrelmek nélkül is kijárt neki az örök boldogság és dicsőség, mert ő Isten Fia. A szenvedések vállalására egyetlen cél vezette: irántunk megnyilvánuló szeretete. A sok szenvedés és gyötrelem értünk van.

Felhasznált források:
A keresztfához megyek – Keresztutak gyűjteménye
Jáki Szaniszló: A keresztút tizennégy állomása

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 105
Tegnapi: 74
Heti: 290
Havi: 2 875
Össz.: 144 496

Látogatottság növelés
Oldal: Jáki Szaniszló
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat… - © 2008 - 2017 - nyomaban.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent brigitta 12 éves imája - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »