A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

2020. április 10. Nagypéntek délután az Úr Jézus: „Most egy Keresztutat diktálok neked.”

I. Pilátus halálra ítéli Jézust

„Halálra ítéltek Engem a ti bűneitekért. Vétkeiteket vettem Magamra. Ártatlanul fizettem értetek hatalmas váltságdíjat. Az ár: értetek kiontott drága Szent Vérem, értetek adott életem volt. Rettenetes kínszenvedések árán. Gyermekeim! Szálljatok magatokba! Tartsatok bűnbánatot, mert ha nem tértek meg, örökre elvesztek.”

II. Jézus vállára veszi a keresztet

„Felvettem értetek a keresztet. Én szenvedtem azért, amit el sem követtem. Önzetlenül halálra adtam Magamat értetek. Annyira szerettelek benneteket. Ezt mondtam: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen. (Lk 9, 23) Szeressétek kereszteteket! Örök életetek eszközét lássátok benne!”

III. Jézus először esik el a kereszttel

„Elestem, mert túl nehéz volt a bűneitek súlya. Ma is, és a világ végezetéig halálos sebeket mértek Rám bűneitekkel. Tegyétek, amit kértem: legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok, mert csak így tudtok üdvözülni.”

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával

„Szent Anyám követni akart a keresztúton. Az Ő jelenléte enyhítette kínjaimat, mert vigaszt nyújtott szerető szíve lelkemnek. Ti, akik keresztényeknek valljátok magatokat, és körülöttem álltok, az ő nyomában jártok. Valahányszor segítetek szenvedő embertársaitokon, enyhítitek szenvedéseimet.”

V. Cirenei Simon segít Jézusnak

„Simont az isteni gondviselés rendelte Mellém. Azért, hogy megtérjen és üdvözüljön. Adjatok hálát, ha keresztet kaptok Tőlem, mert a szenvedés lelketek javára szolgál.”

VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak

„Veronika részvevő szeretete enyhülést akart szerezni Nekem. Bátorságáért, a legnagyobbal, Önmagammal ajándékoztam meg. Saját képmásomat adtam neki, amely növelte irántam való buzgó szeretetét. Nektek is adok kegyelmet, ha kiálltok Mellettem.”

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel

„Keresztutamon egyre gyengültem. A kegyetlen megostorozástól és a töviskoronától rengeteg vért veszítettem. Fájdalmam leírhatatlan volt. Csak Szent Anyám tudja, akivel misztikusan megosztottam szenvedéseimet. Mielőtt visszaesnétek bűneitekbe, tekintsetek Rám: vérző, sebekkel borított Üdvözítőtökre! Ne okozzatok már több fájdalmat Nekem!”

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

„Nektek is ezt mondom: Sirassátok meg bűneiteket, mert ha nem tértek meg, örökre elvesztek. Azokat, akiknél süket fülekre talál felszólításom, nem tudom megmenteni, mert tiszteletben kell tartanom szabad akaratukat.”

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

„Harmadik elesésemet a megátalkodott bűnösökért ajánlottam fel Atyámnak. Ma is imádkozom értetek, hogy bánjátok meg bűneiteket, mert ha nem, a következményét nektek kell viselni – örökre.”

X. Jézust megfosztják ruháitól

„Ezt a szenvedésemet a paráznaságban élőkért ajánlottam fel. Elvesztették szégyenérzetüket. Találóan írta róluk Szent Pál apostol: sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. (Fil 3, 18-19)”

XI. Jézust a keresztre szegezik

„Keresztre szegezésem a legfájdalmasabb szenvedést jelentette számomra. Rettenetes kínszenvedés, amit nem tudtok elképzelni. Keresztemre várok minden engem követőt. Ez számotokra csupán azt jelenti, hogy szakadjatok el a világtól, és minden csábításától! Egyedül Hozzám, és törvényeim megtartásához ragaszkodjatok! Ha megteszitek, mennyei örömökkel vigasztallak meg benneteket.”

XII. Jézus meghal a kereszten

„Mily édességes volt Nekem kimondani: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Beteljesítettem a megváltást. Engedelmes voltam Atyámnak egészen a kereszthalálig. Ti is, ha mindvégig teljesítitek akaratomat, ilyen édességes, békés halálba fogtok átszenderülni – az Örök Életbe.”

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik

„Szent Anyám a legnagyobb szeretettel és részvéttel fogadta ölébe meghalt Testemet. Vágyva vágyott rá, hogy kiszabadítson hóhéraim kezéből. Most, hogy már nem volt élet Testemben, egészen az övé lehettem. Nagy békével töltötte el, hogy már nem szenvedek többé. Égig érő hittel reménykedett szavaim beteljesülésében: harmadnapra feltámadok.”

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik

„Tanítványaim tisztességgel eltemettek. A sír befogadta meghalt Testemet. Ezzel lezárult kínszenvedésem. Beteljesítettem küldetésemet. Megváltottalak benneteket. Most már csak rajtatok múlik, hogy üdvözültök-e vagy sem. Örök életetek, vagy örök halálotok a ti döntéseteken múlik.”

XV. Jézus halottaiból feltámad

„Beteljesítettem ígéretemet. Harmadnapra feltámadtam. Legelőször szerető Anyámnak jelentem meg. Majd az asszonyoknak, és tanítványaimnak. Szeretetük késztetett arra, hogy megmutassam Magamat nekik. Az Evangéliumban ezt mondtam: Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” (Jn 14, 21) Szeressetek viszont Engem! Éljetek személyes kapcsolatban Velem, mint legjobb Barátotokkal! Akkor megtapasztaljátok Jelenlétemet, és kegyelmi ajándékaimat.”

 

Mt 15, 10: „Jézus mondta”



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 112
Heti: 500
Havi: 2 412
Össz.: 454 282

Látogatottság növelés
Oldal: Mária Julianna által 2020-ban
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat… - © 2008 - 2024 - nyomaban.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »