A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

Minden szerdán gondoljatok Szent Józsefre  és kérjétek az Ő  hathatós közbenjárását!
Isten rá vonatkozó Akarata az volt, hogy vigyázzon a két legdrágább kincsre: Jézusra és Rám. Ezért neki ez volt az egyik jelmondata: ma mindent Jézusért és Máriáért akarok tenni! Isten akarata volt az is, hogy testi,--lelki tisztaságban éljünk. Isten segítségével ezt meg is tettük egész életünkben. Szent József második jelmondata volt: imádkozzál és dolgozzál. Ő Istennel kezdte a napját, Istennel fejezte be, és Isten jelenlétében élt egész családjával. Istennek tetsző életéért az volt a jutalma, hogy Jézus és az Én karjaim között halt meg és a halála után, azonnal a Mennyei Atya karjaiba került. Minden szerdán kérjétek Szent József közbenjárását és tegyétek mint Ő , bátran Isten reátok vonatkozó Akaratát!

 

 

Szent József, légy házunk ura,
kis családunk patrónusa.
Egyetértés, hû szeretet egyesítse szíveinket.
Az ég felé mutass utat,
gyámolítsd az ellankadtat.
Küzdelmünkben légy vezérünk,
erényekben példaképünk.
Átadjuk e ház kulcsait,
oltalmazd és védd lakóit.
Zárd ki mindazt, ami káros,
ami üdvünkre hátrányos.
Engedd be az Isten-áldást,
minden jóban gyarapodást.
Ajánlj minket Jézusodnak és szeplõtlen Szûz Arádnak,
hogy családunk kicsiny háza
Názáretnek legyen mása. Ámen.




 



Ima Szent József oltalmáért

Jóságos Szent József!
Oltalmazd családunkat/közösségünket:
segíts, hogy Istennek mindenkor tetszésére legyünk.
Te mindent kérhetsz számunkra, hiszen Jézusnak nevelõatyja vagy.
Esdj ki mindnyájunknak igazi istenfélelmet, élõ hitet,
hûséget, világos és tiszta lelkiismeretet,
természetes alázatosságot,
nagy szeretetet Isten és minden felebarátunk iránt.
Könyörögj érettünk, hogy egyre tökéletesebben éljünk,
a bizalom útján haladjunk és soha el ne lanyhuljunk.
Járj közben értünk, hogy Isten minket is szentekké tehessen!
Védelmezz bennünket, hordozd testi-lelki ügyeinket,
ajánlj mindnyájunkat Jézus és Mária Szívének. Ámen.




Forrás: G. Jánossy (szerk.): Engesztelõ imafüzet a családok egységéért. Stella Maris Alapítvány. Budapest. Co-Print Kft. 2001.



http://www.engesztelok.hu/Jozsef.pdf


http://oratio.hu/kilenced8.php








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 136
Tegnapi: 74
Heti: 321
Havi: 2 906
Össz.: 144 527

Látogatottság növelés
Oldal: Szerda
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat… - © 2008 - 2017 - nyomaban.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent brigitta 12 éves imája - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »