A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

 http://kepkezelo.com/images/co2qc9redijcw10f6yj7.gif


Minden jószándékú embert megkérem imádkozzonak értem, hogy kilábaljak a depresszióból, visszakapjam a hitet , reménységet, szeretetet.Köszönöm, Tünde. (2013. április 11.)


Kányádi Sándor: Az én miatyánkom


Köszönöm, hogy találkozhattam velük és hallhattam a tanúságtételt!
Megértettem, hogy CSAK A HITBEN KELL ERŐSÖDNI, minden mást az Szűz anya közbenjárására, az ÚR megad!
Dicsőség az Úrnak! Halleluja, halleluja, halleluja (Lajos Margit, 2013. április 22.)


"Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek?..." (1Kor 6,19)
(Koska Marianna, 2013. június 8. )


NAGYON SZÉP EZ A SZENT BRIGITTA - 15 IMÁJA, ÉN MÁR VÉGIG IMÁDKOZTAM EGY EGÉSZ ÉVEN ÁT, S SIKERÜLT MÁSOKKAL IS MEGOSZTANOM.
MINDENKINEK AJÁNLOM JÓ SZÍVVEL. (Pók Ágnes Ilona, 2013. június 22.)


Kőszőnőm Uram, hogy kigyógyitotad fiamat az akohol és a dohány rabságából (Rozalleta, 2013. július 3.)


Uram Jézusom hálás vagyok minden percért amit nekem adtál


"MINDEN EMBER ÁLTAL ALKOTOTT ABORTUSZMÓDSZER SÚLYOS BŰNCSELEKMÉNY A TEREMTÉS TÖRVÉNYE ÉS AZ ISTENI SZERETET TÖRVÉNYE ELLEN!" (Ayden Carter, 2013. július 18.)


LELKIISMERETVIZSGÁLAT



"Varga János atya Argentínában szolgáló verbita magyarországi missziós körútja július 13-augusztus 25."
Kedves János Atya!
Köszönjük a mai gyógyító szentmisét a Szent Kereszt templomban! Ilyen és ekkora csodát még nem éltem meg! Érezhető volt a Szentlélek jelenléte...
Hála érte!
(Khreishi Lemisz, 2013. augusztus 2.)

Tisztelt Varga János! Augusztus 4-én Szombathelyen a székesegyházban vettem részt férjemmel a vasárnapi szentmiséjén. A lányom ajánlotta, mert ekkor már 3. hete volt a férjemnek elviselhetetlen vesegörcse vesekő miatt. Az Oltáriszentség előtt ketten imádkoztunk a Szűz Anyát kértük a fájdalom megszüntetése érdekében, csodák csodája ettől a naptól megszűnt a vesegörcs, úgy érezzük a jó Isten a Szűz Anya közbenjárásával segített férjemen. Hálás vagyok Önnek a megható és mélyen átélt szertartásért, kívánok még sok hasonló ima meghallgatást ,Önnek és csapatának kegyelmekben gazdag hosszú életet és jó egészséget ! (Gergácz Istvánné, 2013. augusztus 13.)


Mindegyik rozsafüzér nagyon hasznos (Az Utolsó idők rózsafüzére) (Róza Ibolya 2013. augusztus 26.)



Mindenkinek ajánlom a SZENT BRIGITTA - 15 IMÁJA-t. Magam is végig imádkoztam egy éven át. Jelenleg hetente egyszer elimádkozom.
Mikor ezt az imát elkezdtem már éreztem áldásos hatását.
Isten kegyelméből eljutottam arra fokra, hogy azokért is tudok imádkozni, akik rosszat akartak nekem. korábban ezt felfogni sem tudtam.
Dicsőség és hála a mi Urunk Jézus Krisztusnak! (Ági 2013. szeptember 4.)



szeretnek kerni gyogyulasomert es szabadulasomert mert borzasztyoan gyotor a gonossz.kimondhatatl.anul..

tisztelettel szabo piroska csikszeredabol.dicsertessek az ur jezus krisztus.isten fizesse minden imat. (2013. október 25.)

virág

 

Kedves testvérek, MDM tudatta velünk, hogy a tegnapi sürgető kérés, miszerint „imádkozzunk úgy, mint azelőtt még sohasem” a gonosz fokozódó, és egyre fenyegetőbb támadásai miatt történt. Ezeket a támadásokat most főképp az Üdvösség Érme hihetetlen nagy ereje váltja ki belőle, mivel az a lélek, aki ezt az érmet viseli, nem kerül az ellenőrzése alá. Így tehát most mindent megragad, amivel akadályozhatja az Üdvösség Érme elkészítését és közreadását. MDM ismételten kér mindenkit, - és minden imacsoportot- hogy folytassák imáikat annak érdekében, hogy a gonosz által állított akadályokat mielőbb legyőzhessük. Isten áldását kéri mindnyájunkra.
Forrás:facebook (2014. február 14.)




KÉREM SZÉPEN,IMÁDKOZZANAK VELEM,HOGY:A volt párommal,MÓNIKÁVAL RENDEZőDJÖN A KAPCSOLATUNK és béküljünk ki,bocsássunk meg egymásnak,HELYREÁLLJON MINDEN AZ ÚR JÉZUS SEGíTSÉGÉVEL,SZERESSÜK EGYMÁST,ÉLJÜNK EGYÜTT,BÉKESSÉGBEN,SZERETETBEN-szerelemben,ÉS LÉPJÜNK HÁZASSÁGRA EGYMÁSSAL AZ ÚR JÉZUS NEVÉBEN!EZEN KIVÜL IMÁDKOZZUNK MÉG A MÓNIKA ÉDESANYJÁÉRT,AZ Ő TELJES FELGYÓGYULÁSÁÉRT BETEGSÉGEIBÖL,MEGTÉRÉSÉRT,SZERETETÉRT,HOGY A NAGY SÖTÉTSÉGBEN FELRAGYOGJON A KRISZTUS VILÁGOSSÁGA,ÉS A SZERETET! AZ ÚR JÉZUS SEGITSEN PROBLÉMÁINK MEGOLDÁSÁBAN,ADJON NEKEM MEGFELELŐ MUNKAHELYET,HIVATÁST! KÉREM IMÁDKOZZANAK EZÉRT A SZÁNDÉKOKÉRT,VELEM,ÉRTÜNK! KÖSZÖNÖM (Gedő Dávid 2014. április 21.)



Dicsértessék A Jézus Krisztus! Kérek minden hivő testvéremet imátkozzatok a Fiamért mert alkohol és dohány függő nincs munkaheje tönkre megy a családja. Egyedül Istenben bizom ,hogy megsegit mert Ő szeret minket . Köszönöm szépen Isten Áldásával!!! (rozallete 2014. május 29.)



Kedves Testvérem, most kaptam egy imát-kérő levelet. Egy háromgyermekes édesanya került élet-halál állapotba, ui. az évekkel ezelőtt beültetett mája kezdi felmondani a szolgálatot, de Isten kegyelme erősebb mindennél, és ha szeretettel meg hittel kérjük, akár csodát is kieszközölhetünk. Azt ígértem a sírva könyörgőnek, hogy mozgósítom ismerőseimet, barátaimat, testvéreimet..., most teszem éppen..., legalább egy fohászt küldj hittel Istenhez, de ha továbbítod ismerőseid, barátaid, szeretteid felé, bizonyára többet ér szolgálatod. Előre is köszönik a leginkább érintettek: a beteg Édesanya, aggódó férje, leánya és két fia, és természetesen családja többi tagjai! Nevükben mondok előre is köszönetet, gy.f. lelkiatya (2014. június 6.)


Imádkozzanak kérem a nászasszonyomért Varga Erzsébetért nagyon beteg nem tud lábra álni köszönöm. (rozalleta 2014. augusztus 11.)



ÁLDÁS,BÉKESSÉG!!KÉREM HOGY IMÁDKOZZANAK ÉRTEM ÉS A BARÁTNŐMÉRT ANNA BOGATINAÉRT,A MI KAPCSOLATUNKÉRT,VALAMINT HOGY EL TUDJON JÖNNI HOZZÁM MINÉL ELŐBB OROSZORSZÁGBÓL IDE MAGYARORSZÁGRA,MEGLEGYEN A SZÜKSÉGES PÉNZ HOZZÁ,AZ 500 EURÓ,ÉS HOGY BOLDOGOK LEGYÜNK EGYMÁSSAL,SZERESSÜK EGYMÁST,MIELŐBB TALÁLKOZZUNK VÉGRE EGYMÁSSAL ÉS LEGYEN KÖZTÜNK BÉKE,SZERELEM,ÖRÖM,SZERETET,BOLDOGSÁG,ISTEN ÁLDÁSA KÍSÉRJE AZ ÉLETÜNKET!!JÉZUS NEVÉBEN,ÁMEN! (Veres Árpád 2014. szeptember 12.)



Nagyon sürgős üzenet! Kaptam, légy szíves küldd tovább!

 

Sean Malone, a Crisis Relief International (CRI) vezetőjének segélykérése hozzánk (telefonon is megerősítette). "Elvesztettük Queragosh (Quatagosh) városát. Az ISIS elfoglalta és a gyerekeket szisztematikusan lefejezik.


Ez az az város, ahova szintén élelmiszert csempésztünk be. Az ISIS visszaverte a Peshmergát (kurd fegyveres erők) és jelenleg 10 perc távolságra vannak attól a helytől, ahol a csapatunk dolgozik. Ezrek menekülnek Erbil városába. Az ENSZ evakuálta az csapatait Erbilből. A mieink változatlanul ott vannak és ott is maradnak. Az imatámogatásra feltétlenül szükségünk van.

 

Kérünk, hogy imádkozzatok hűségesen (folyamatosan) az észak-iraki emberek szabadulásáért az ISIS borzasztó és borzalmat keltő előrenyomulásától és az extrém iszlamista céljaitól, amely vagy a tömeges megtérés, vagy halál minden keresztényre a régióban. 

 

Kérlek benneteket, sőt könyörgöm, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül ezt az emailt.

Ne küldjétek tovább (töröljétek ki?), amíg nem imádkoztatok ezekért.

Küldjétek tovább minél több embernek.

Küldjétek el barátoknak, keresztényeknek, akiket ismertek.

Küldjétek el imacsoportoknak.

Küldjétek el a pásztoraitoknak és beszéljetek velük telefonon, hogy vasárnaponként imádkozzanak az Istentisztelet folyamán ezekért. Kérlek, hogy külön imaidőt szenteljetek rendszeresen ezekért az imacélokért.
 Fontos, hogy kiálljunk imában a keresztény testvéreinkért !!

 

Dr. Boldvai József  

Bp. Városmajori Jézus Szíve Plébánia

T.: 06-20-9410-731 
(2014. szeptember 15.)



Dicsértessék a Jézust Krisztust! Üdvözlégy Mária!
Imát szeretnék kérni fiamért. 35 éves, és október 29-én szívinfarktust kapott. Az alap betegséget megoldották, de sajnos nagyon súlyos tüdőelégtelenség lépett fel. Mesterséges kómában tartják és géppel lélegeztetik mind a mai napig. Mivel a betegsége orvosilag nagyon új, a gyógyulásról az orvosok nem tudnak mit mondani. Azt mondják a gyógyulás vagy 100 % vagy 0.
Kérem a mindenható Istenünket és minden Szentet az égben és titeket testvéreim imádkozzatok a gyógyulásért. Édesanyja
(Mné Mária Ildikó 2014. november 7.)







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 136
Tegnapi: 74
Heti: 321
Havi: 2 906
Össz.: 144 527

Látogatottság növelés
Oldal: Imakérések 2013-2014
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat… - © 2008 - 2017 - nyomaban.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent brigitta 12 éves imája - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »