A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

2003. Április 18. - Nagypéntek

Jézus:
Szeretettel, alázatos lélekkel kísérjetek el keresztutamon, s lélekben egyesüljetek Velem, a Fájdalmak Emberével és Szent Édesanyámmal, a Fájdalmas Anyával.

I. Isten iránti engedelmességem vezetett abban, hogy szeretettel, szeretetből elvállaltam az igazságtalan ítéletet. Így tudtam kiengesztelni Atyámat az emberi engedetlenség miatt.

II. Szeretettel adtam példát nektek, hogy miként kell az élet terheit elfogadni, jól fogadni. Tekintsetek Rám, ha valami nehéz, s engedjétek, hogy szívetekig hatoljon szeretetem, s akkor meg tudjátok majd tanulni, hogy mi az engesztelés lényege, hogy miként kell az élet nehézségeit, a kereszteket elfogadni és hordozni.

III. A kereszt súlya a földre sújt, de a szeretet erőt ad a folytatáshoz. Soha ne adjátok fel a reményt. Bízzatok, s akarjatok naponta újrakezdeni, ha valamiben hibáztatok.

IV. Akik a szeretet által összeforrtak, tekintetük szavak nélkül is képes segíteni a másikon, amikor már semmi más lehetőség nincs. Szent Édesanyám is így forrt össze Velem.

V. Szeretettel hordozzátok egymás terheit, s akkor mindnyájatoknak szebbé, könnyebbé fog válni az élete. Akarjatok könnyíteni mások terhein, ha lehetőségeitek engedik, de figyeljetek arra is, hogy miben tudtok segíteni!

VI. A segítőkész jó akarat jutalmaként kapta Veronika arcmásomat.

VII. A keresztet egyre nehezebben bírom vinni, ismét elestem, egész testem egy nagy seb. Tekintsetek rám, ha az élet terhe a földre sújt és merítsetek erőt Belőlem, kegyelmeimből, irgalmazni akaró, szerető Szívemből. Én erőt adok nektek az újra kezdéshez, hogy legyen elég bátorságotok felkelni a bűn fertőjéből és a kegyelem segítségével tovább menni, előre haladni.

VIII. Ne miattam sírjatok, hanem magatokat, s gyermekeiteket sirassátok. Én az egész emberiség bűnét, minden vétkét magamra vettem, hogy kiengeszteljem az Atyát. Nektek saját magatok és embertársaitok bűnei miatt kell engesztelést nyújtanotok. Velem egyesült szeretettel tegyétek jóvá bűneiteket, s így engeszteljétek mások bűneiért is.

IX. Harmadszori elesésem által akartam példát és segítséget adni a visszaeső bűnösöknek, de a kétségbeesés ellen is. Az emberek életük során többnyire ugyanazokat a bűnöket követik el. Ha Felém fordulva, Tőlem kértek erőt a javuláshoz, akkor azt meg is kapjátok, szeretetemmel és irgalmammal együtt. Akarjatok a javulás útján napról napra előbbre haladni, és imáitok, engesztelésetek által másokat is segítsetek ehhez.

X. Az emberek szégyentelensége miatt kell elviselnem a lemeztelenítés fájdalmas szégyenét, s engesztelést nyújtani az isteni igazságosságnak. A világ szelleme, a világiasság sajnos az Egyházba is erőteljesen behatolt. A szeretet jócselekedetei, az ima, a szeretetből vállalt engesztelés által fedjétek be mezítelenségemet.

XI. Itt a kegyetlenség a durvasággal, a gonoszsággal keveredik: keresztre feszítenek. Másokat megsegítő kezeimet, a bűnösök után járó lábaimat, éles, hegyes vas szögekkel a kereszthez szögezik. Kedveseim! Ti vagytok misztikus Testem tagjai, legyetek hát ti áldást osztó, és másokat megsegítő kezem, a szeretetből fakadó ima, engesztelés által a bűnösöket is felkutató lábam, hogy másokat az üdvösség útjára segítsetek, a test és a lélek gyógyulását kieszközöljétek magatok és mások számára is.

XII. A test halála a beteljesülés, mert amit az ember követ egész földi életében az fog az örökkévalóságban kiteljesedni. Ha az isteni akaratot, akkor az, ha pedig az ember azt elutasítva saját önzését valósítja meg, akkor az Isten nélküli életet választja, de az maga a pokol. Imádkozzatok, engeszteljetek, hogy ti és sokan mások is az örök élet boldogságát egykor elérhessétek.

XIII. Halott testemet Fájdalmas Édesanyám ölébe helyezik. A Fájdalmak Embere és a Fájdalmas Anya egészen egy a szeretetben és a szenvedésben. Lélekben ti is egyesüljetek Velünk, hogy a megváltói és a társmegváltói szent műhöz csatlakozzatok. Így egészítsétek ki testetekben, ami még hiányzik e műből.

XIV. Követőim feladata, hogy Velem egyesülve jó vetőmaggá, értékes búzává váljanak, s így hozzanak 60-szoros, 90-szeres, százszoros termést az örök életre.

XV. A keresztút vége a feltámadás. Az élet vége az örökkévalóság. De az ember szabad döntésétől, és döntéseitől függ, hogy az örök boldogságélete, vagy az örök kárhozat szenvedése lesz egykor végleges osztályrésze.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 116
Heti: 151
Havi: 4 111
Össz.: 153 571

Látogatottság növelés
Oldal: Mária Julianna által 2003/04-ben
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat… - © 2008 - 2017 - nyomaban.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent brigitta imafüzet - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »